Tegnap a Tv-ben mutattak egy strandot, mennyien fürdenek ebben a nagy melegben. Amint Réka meglátta a medencét, egyből mutatta, hogy hogy szokott pancsizni, majd rohant ki a fürdőszobába, és szabályosan verte a kád szélét, hogy Ő bizony fürödni akar, de rögtön. Így beállítottam a kádba, és zuhannyal locsolni kezdtem. Mondanom sem kell, ezt is nagyon élvezte :-)
Mikor Apa hazaérkezett, megbeszéltük, hogy felállítja és feltölti a kinti medencét, de a víznek kell pár nap, amíg megmelegszik, így addig az utazós kis kádat használjuk arra, hogy Réka pancsolni tudjon. Ma szinte ki se tudtam imádkozni ebből a kis kádból, ha tehette volna, egész nap benne ült volna. Persze, amikor mondtam neki, hogy kiveszem, rögtön hisztizni kezdett. Mire felöltöztettem, a kádat pedig rendbe tettem, ismét toporzékolt, hogy megint fürdene...
Tegnapelőtt először fürödtünk a nagy kádban együtt hárman, ami szintén tetszett a Kicsi Lánynak :-)
Valamelyik nap fagyizni indultunk biciklin Rékával és Apával. Réka amúgy imád biciklizni, ha meglát valahol egyet, rögtön mutatja, mondja, hogy ott egy brümmm-brümmm :-) (Rékának minden brümmm-brümmm, aminek kereke van és gurul).
Miután elfogyasztottuk a fagyit, megbeszéltük, hogy elbiciklizünk a játszótérre, mert már régen jártunk arra.
Réka kitörő örömmel fogadta a tényt, hogy hová is érkeztünk, rögtön rohant a homokozóba játszani. Rengetegen voltak kint, alig fértünk el a sok gyerek és anyuka között.
Amíg minden baba szépen eljátszott egy helyben ülve, addig Réka meg sem állt két percre sem, hol egy kicsit lapátolt, hol éppen csúszdázni akart, vagy ment a hintához. Esélytelen, hogy két mondatnál többet tudjak beszélgetni anyukákkal...
Réka kinézett magának egy kisfiút, odament hozzá, közölte vele, hogy "baba", adott neki puszit és megölelgette, hát ezen annyit nevettünk Apával, annyira édes volt. Csak a fiú ezt annyira nem élvezte. Ő már tudott beszélni, így közölte Rékával a puszi után, hogy "fújjj", hozzátette, hogy ő már nem baba és elrohant előle.
Mindenesetre Réka korán kezdi a fiúzást :-D Apa Jajjjj Neked, és persze nekem is :-D
Amúgy imádja a kisfiúkat. Az Ének iskolája című műsorban éneklő kisfiúkat mindig meghallgatja, együtt énekel velük és táncol is :-D
Valamelyik adás alatt Réka elaludt, vagy legalábbis azt hittük, ugyanis amikor énekelni kezdett az egyik fiú, álmából felpattant, meghallgatta, majd a végén visszafeküdt és aludt tovább... :-D
Percenként meg tudnám zabálni :-D
Viszont Rékánál is elérkezett a "nem" korszak, ami abban nyilvánul meg, hogy ha kérdezek tőle valamit, ő rögtön mondja, hogy "nem" és tolja el a kezem. Aztán egy idő után persze meggondolja magát, és mégis elfogadja, amit éppen kínálni akartam neki.
Néha pofont is kapok, de ilyenkor leszidom, hogy nem szabad, nekem ne szokja meg, hogy üt, ver, csíp, ha valami nem tetszik neki, próbálom csírájában elfojtani ezt nála...
Egy biciklis kép, pár hete készült, amikor még hidegebb volt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése