2013. 05. 26.:
2002. május 26-án, azaz ma pont 11 éve ismerkedtünk meg Karcsival :-)
Megismerkedésünk történetét már megírtam egy korábbi bejegyzésemben:
Ma a 9. év, májusban pedig a 11. év :-)
Akkor még nem gondoltam, hogy tulajdonképpen a másik felemet találtam meg, illetve helyesbítek, mert a levelekből, amiket találkozásunk előtt váltottunk, már lehetett látni azt, hogy sok mindenben hasonló az ízlésünk, hasonló a gondolkodásunk.
Emlékszem, amikor már pár hónapja együtt voltunk, "jártunk" (csak ezt a szót annyira nem szeretem használni), Anyukám megkérdezte, hogy tudnék-e mondani olyan dolgot Karcsival kapcsolatban, ami esetleg nem tetszik benne, de én hosszas gondolkodás után sem tudtam semmit felhozni ellene, így arra jutott, hogy én tényleg nagyon szeretem őt, ha ennyire "tökéletes" :-) Pedig vannak "dolgai", kinek nincsenek, de én még azt is szeretem, és mind a mai napig így érzek :-) Ha most "kéne" erre a kérdésre felelnem, ugyanúgy meg kéne erőltetnem az agyam, de szintén nem tudnék rá választ adni.
Igazából veszekedni sem veszekedtünk még, jó persze, kisebb összezördülések már voltak, de "tányérdobálásig fajuló" nagy veszekedések szerencsére nem.
BOLDOG 11. ÉVFORDULÓT kívánok magunknak, NAGYON-NAGYON SZERETLEK SZERELMEM <3 <3
2004-es eljegyzésünk:
Koncertre fogunk menni évfordulónk alkalmából, de mivel ennek a kiszemelt előadónak csak szeptemberben lesz koncertje, így erre még egy kicsit várni kell. Elképesztő, hogy már így is alig volt hely, úgy elkapkodták a jegyeket... Először egy másik énekes decemberi koncertjére szerettünk volna menni, de arra meg egyáltalán nem is volt jegy..., úgy látszik, máskor egy évvel előtte le kell foglalnunk a jegyet a következő koncertjére :-S
A legkisebb közös többszörösünknek, azaz Szerelmünk gyümölcsének, Réka Babának pedig ez már a második gyereknapja, így ezúton is nagyon BOLDOG GYEREKNAPOT kívánok Neked drága Tündérkém :-))
Pénteken Réka "barátnője" Ausztriából eljött meglátogatni őt.
Laura egy hónappal idősebb Rékánál.
Annyira édesek voltak, ahogy játszottak egymással, Réka az összes játékát megmutatta, odaadta Laurának, bár folyton vissza is vette tőle, majd ezt megelégelve Laura hisztizni kezdett, így Réka jobbnak látta inkább mégiscsak visszaadni az éppen aktuális tárgyat, amiért a "harc" folyt.
Aztán együtt ráültek az Ybike-ra (ez egy guruló alkalmatosság, hasonló a kis motorhoz, csak 4 lába van, a kerekei pedig a bútor kerekéhez hasonlítanak, minden irányba forog, így fejleszti az egyensúlyérzéket), és ketten hajtották a járgányt, Réka ült hátul és kapaszkodott Laurába.
Ha Réka megszomjazott, akkor Laura is, így Réka, miután végzett az ivással, megitatta Laurát is :-) Nagyon cukik voltak, csak az a kár, hogy ilyen messze laknak, így csak elég ritkán tudnak találkozni.
Tavaly, amikor meglátogattak minket, Réka 4,5 hónapos volt, még nem forgott. Betettük őt és Laurát a járókába egymás mellé, és Réka először akkor fordult hátról hasra, mert kíváncsi volt, ki van mellette :-) Aztán ezután nem fordult meg sokáig hátról hasra, se fordítva, csak 1 hónappal rá kezdett el forogni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése