Sajnos elég szomorú dolog történt, ami miatt vidékre kellett utaznia Katinak és Karcsinak.
Először úgy volt, hogy Réka és én is megyünk, ott alszunk majd, és másnap jövünk vissza. Viszont úgy alakult, hogy ahol megszálltunk volna, ott már teltház van, így úgy döntöttünk, hogy mi itthon maradunk Rékával, nem törjük őt a 2x három órás úttal, mert ha nem tudunk ott aludni, akkor még aznap haza kell jönni, és az úgy elég húzós lett volna Rékának.
Szóval mi itthon maradtunk, jókat játszottunk, eltelt a nap.
Karcsiék hatra értek vissza, így még belefért a napba nekem a szokásos péntek esti Zumba, ami hétkor kezdődött.
Pont vége lett az órának, már öltöztem, amikor telefonált Karcsi, hogy siessek haza, mert Réka leesett az ágyról...
Mint kiderült, repülőset játszottak a két szoba között, majd a mi franciaágyunk közepére hasra letette Karcsi Rékát, Kati az ágy szélén ült, éppen csörgött a telefon, Karcsi pedig elfordult az asztal irányába. Mire visszafordult, kb. egy másodperc telhetett el, Réka lábai már az égnek álltak és ordított...
Valószínűleg fel akart állni, és leszállni az ágyról, de megcsúszott, és a kezével a fejét védve ráesett a vállára.
Nagyon fájlalta, de először nem éreztünk semmi eltérést.
Tanakodtunk, hogy vigyük-e ügyeletre, vagy sem. Aztán megbeszéltük, hogy nem visszük.
Közben azért vizsgálgattuk a vállát, mikor is Rékának sikerül egy olyan pozícióba kerülnie, ahol már lehetett érezni, hogy a csont folytonossága meg van szakadva, azaz el van törve a kulccsontja (konkrétan lehetett érezni a kiálló csontot...).
Azonnal öltöztettük, kiderítettük, hol van ügyelet, és elindultunk a Központi Baleseti Ügyeletre.
Szerencsére nem voltak sokan, így hamar behívott az orvos minket.
A diagnózis kulccsonttörés, de azért a biztonság kedvéért röntgen is készült, ami alátámasztotta a diagnózist.
Az asszisztensnő kendővel felkötötte Réka kezét, majd mondta az orvos, hogy csütörtökön vissza kell jönni kontrollra, és akkor majd be kell szerezni egy speciális rögzítőt, ami segíti a törött csontvégek összeforrását.
Nagyon büszkék voltunk Rékára, mert mint egy hős, úgy viselkedett végig, nem sírt, szépen válaszolt az orvos kérdéseire is. Kapott is egy Jázmin hercegnő babát (Aladdin) a doktor úrtól.
Réka éjfél után kicsivel került ágyba, de elég zaklatottul aludt, óránként felkelt, mikor meg akart fordulni, de ugye nem tudott.
Reggel hétkor kelt, és nagyon fájlalta a vállát.
Felhívtam a gyerekorvosunkat, milyen fájdalomcsillapítót ajánl, mert előző este nem kaptunk receptet, ami nem is lett volna baj, mert a rendelőnk melletti gyógyszertárban a gyógyszerésszel jóban vagyok, meg tudtam volna beszélni vele, hogy adja ki nekem recept nélkül. Viszont egész héten hiány volt ebből a gyógyszerből, így a gyógyszerész ajánlott egy másikat, amit miután beadtam Rékának, hatott is, így a nap további részében már ugyanúgy játszott, mint a balesete előtt.
Éjszakára is kapott belőle, szépen aludt is tőle. Ezután már nem is volt rá szükség.
A rögzítőt is beszereztük még szombaton, amit az orvos ajánlott, bár ő azt mondta, hogy ha megyünk vissza kontrollra, akkor ott helyben vegyünk majd meg, de a gyerekorvosunk azt javasolta, hogy minél előbb rögzítsük vele a karját. A helyi gyógyászati segédeszköz boltban nem volt megfelelő méretű, ezért a gyártó központi boltjában jutottunk végülis hozzá.
Csütörtökön mivel én délelőttös vagyok, sajnos nem tudtam a kontrollra elmenni Karcsiékkal.
Nagyon sokan voltak a váróban, és a röntgenen is, de hősiesen bírta Réka a várakozást.
A nővér leszúrta Karcsiékat, hogy miért van Rékán a rögzítő, azt csak most kellene feltennie a doktor úrnak, így egy hétig fölöslegesen volt Rékán, mert nem szakszerűen van rajta... Persze, ha nem lett volna egyáltalán rajta semmi, akkor sem gyógyul, mitől gyógyulna, ha nincs rögzítve sem... Szerintem csak azért szúrt le minket ez a kedves nővér, mert nem náluk vettük meg a rögzítőt...
(Eddig is járhatott volna óvodába, csak mi nem engedtük, féltünk attól, hogy valaki ellöki, vagy leesik valahonnan, öltöztetni is nehezebb így...)
