Ismét Apa élménybeszámolóját teszem közzé, egyrészt azért, mert már megint beelőzött vele, másrészt azért, mert annyira jól írta meg már megint, hogy kár lenne az én írásommal "elrontani" az övét... Hiába, aki az újságíró apukájától örökölt némi tehetséget az íráshoz... :-D
Igen jó arc lehetett, aki kitalálta hosszú hétvégéket. Ha már ilyen tehetséges volt, akkor az időjárásról is gondoskodhatott volna... Már megint ott tartottunk, hogy mennénk lakókocsizni, de az égiek ellenünk dolgoznak.
Hétfőtől figyeltem az előrejelzéseket, amiből azt szűrtem le, hogy ha máskor nem, legalább a hosszú hétvége első két napján elfogadható lesz az idő.
Gyors kupaktanács, hogy merre induljunk. Tényleg gyors volt, mert a múltkor olyan jól éreztünk magunkat Cegléden, hogy ismét ezt választottuk úti célul. Klónozzuk a múltkori kamperolást!
Megjegyzem: kezdünk fejlődni pakolás terén. Érezhetően kevesebb cuccot kellett kihordanom a lakókocsiba.
Azonban valamiért sikerült annyi pelenkát magunkkal vinni, hogyha Rékára ne adj' Isten rájött volna két napig a cifrafosás, a maradékkal még be tudtuk volna pelenkázni a környék összes rászoruló kisgyermekét. Az út eseménytelen volt, leszámítva némi hisztit, hogy mikor érünk már oda a játszótérre. Rékánál egyelőre ez egyet jelent a kempinggel. Amíg én beparkoltam a boxba és otthonos körülményeket teremtettem magunk körül, Ő már a játszótéren volt. Alig akart bejönni ebédelni. Megbeszéltük vele, ha szépen eszik és utána alszik egy kicsit, akkor délután átmegyünk a termálfürdőbe (Rékanyelven: Placcs-ba) fürdeni.
|
Réka bent alszik, apa kint napozik. Na jó, szelfizik :) |
|
A fürdőben a nagy kedvenc neki a gyerekmedence. Vannak bekészítve játékok, többek között műanyag állatkák, melyeket előszeretettel itat meg klóros vízzel. Van úgy, hogy egyszerűen csak belemerít a vízbe egy arra alkalmas eszközt és szépen abból adja nekik, de olyan is előfordul, hogy elkapja mondjuk a boci nyakát és belenyomja őt a vizesvödörbe :)
|
Ez a szolidabb itatási módszer. Itt éppen a tigris volt szomjas. |
Este vacsora, majd fürdés következett a lakókocsiban úgy, mint múltkor. Péntek reggel már alig bírta kivárni mire felöltözünk, hogy mehessen újra a játszótérre. Bukósisak fel, napszemüveg bejátszik és irány motorral a csúszdához.
|
Drága pici UFÓm. Imádom! |
|
Reggelihez szintén nehéz volt becsábítani és persze új szokása szerint nem is akart rendesen enni. Ekkor elég vicces ám hatásos ötlet jutott eszembe. Azt mondtam neki, hogy csak akkor megyünk át a Placcsba, ha megeszi az összes ennivalót. Ha így tesz, én felhívom a bácsit a fürdőbe és megkérem, hogy csinálja a vizet a gyerekmedencébe, mert Réka szépen reggelizett és visszük át pancsolni. Bejött a "csel" , megevett mindent. Látni kellett volna, hogy kikerekedett a szeme, mikor felvettem a telefont és (eljátszottam) a telefonhívást.
Miután megvolt a fürdőzés, kitaláltuk, hogy ellátogatunk a ceglédi majálisra, ami nem kimondottan majális, hanem Városalapítók Napi Forgatag. 650éves most Cegléd és ennek alkalmából 1-től 4-éig változatos rendezvények vannak a Kossuth téren. Forgatagnak nem volt forgatag, de azért találtunk Rékának érdekes dolgokat. Íme a képek:
|
Kirakodó vásár |
|
Mini lajtos kocsi szomjas túristáknak. Jó, hogy gondolnak ilyesmire. |
|
Enni-innivalók bódészámra |
|
|
Egy-egy rétesre elcsábultunk mi is |
|
Ez bezzeg jobban csúszik, mint az ebéd :) |
|
Ezen csak jót röhögtem. Netto baromság. Nincs az utca végén ajtó, sem vészkijárat :) |
|
A Drag motor apa szívét is megdobogtatta, de Réka mindenáron pénzt akart bele dobni, hogy mozogjon :) |
|
Fejben már a Nürburgringen. Koncentrál ezerrel. Ezt onnan tudom, hogy ki van nyújtva a nyelve. |
|
Szóval jól telt ez a két nap, csodás időnk volt. Visszatérve a kempingbe Réka ismét birtokba vette a játszóteret én addig összepakoltam, mert kezdtek gyülekezni a viharfelhők. Kényelmesen elkészültünk, fizettem a két napért összesen fürdőbelépőkkel együtt 7640Ft-ot, ami valljuk be nem túl sok ilyen szinvonalú szolgáltatásért. Elindultunk és alig fordultam ki a 4-es útra, már el is kezdett szakadni az eső. Gyakorlatilag hazáig esett kisebb nagyobb szünetekkel. Örülök, hogy a négynapos hétvégének legalább az első két napja ilyen jól és napsütéssel telt. A többit meglátjuk.
látszatra és hallásra is tök tuti nap lehetett :)
VálaszTörlésazért remélem tényleg láttál hogy integetek nektek :D
Nagyon közel voltatok hozzánk, kár, hogy nem találkoztunk :-( Na majd legközelebb ;-)) Puszi Nektek :-)
VálaszTörlés