Anyák Napi rinya post...

Nagyon jó anyának lenni.
Néha még mindig alig hiszem el, hogy tényleg van egy kislányom, tehát ANYA vagyok... A mai nap nekem is szól :-) Várandósan úgy képzeljük el, hogy minden rózsaszín köd, minden idilli lesz, a nehézségekről valahogy elfelejtkezünk, eszünkbe sem jut ilyesmi.
Így Anyák Napján is "illene" inkább erről a rózsaszín ködről, vattacukorról írnom, de egyrészt tudjuk, hogy ez nem így van, másrészt pedig a többi bejegyzésem általában inkább pozitív hangvételű, így most jön egy kis rinya post.

Nehéz anyának lenni, főleg olyan napokon, mint például a tegnapi, vagy a Húsvét előtti pénteken, amikor volt egy mélypontom.
A Húsvét előtti pénteken ugyanis Réka valószínűleg bal lábbal kelt fel...
Folyton hisztizett, ellenkezett. Már reggelizni is alig reggelizett, mindig talált magának valami jobb elfoglaltságot evés helyett.
Aztán gondoltam, hogy miután megreggeliztünk, elpakolok, meg egy kis házimunka után tornázni fogok egy picit. Megbeszéltem Rékával, hogy torna után indulunk a játszótérre. Szoktunk együtt tornázni Rékával, tehát nem szokott gond lenni ezzel a 20 perccel, de aznap rettenetesen rossz volt, ugrált a kanapén, fejjel előre gurult le róla, hisztizett, stb, csak azért, hogy hagyjam abba, és menjünk már a térre. De ezzel a viselkedésével csak azt érte el, hogy nem vittem el Őt oda, csak a kertbe mentünk ki végül.
Tudom, ez így leírva nem hangzik borzalmasan, de én is már reggel óta nyűgös voltam, valószínűleg front is volt, na meg az miatt is, hogy menzesz előtt álltam, ilyenkor pedig tombolnak bennem a hormonok...
Igen, valószínűleg ezt a feszültséget a Tökmag is megérezte, ezért viselkedett Ő is úgy, ahogy, meg neki is nehezebb napja volt. Szóval abbahagytam a tornát, kimentünk a kertbe, ott játszott Réka, aztán közölte, hogy éhes és hogy a teraszon akar enni. Oké, mondom, miért ne, szép idő van, üljünk ki. Kihordtam mindent, ami az ebédhez kell, aztán leültünk enni. Kb. két percig bírta Réka, aztán lemászott a székről, le akart menni a teraszról a kertbe. Nagy nehezen sikerült megbeszélnem vele, hogy majd ebéd után lemehet. Sikerült is visszaültetni a székbe, ismét evett két kanállal, aztán mehetnéke volt megint... Ezt eljátszottuk még egy párszor, aztán megégeltem, bevittem, de bent már egyáltalán nem evett.
Közben kiderült, hogy az időjárás miatt mégsem megyünk másnap lakókocsizni, pedig már nagyon rákészültem, hogy végre kimozdulunk itthonról. Oké, hogy járunk Baba-Mama Klubba, meg összejárunk anyukákkal, de azért vágyik az ember arra, hogy végre kiszakadjon egy kicsit a mókuskerékből.
Réka délutáni alvása után be akartam fejezni a délelőtt elkezdett tornámat, addig Réka kint volt a kertben az Apjával. Mivel elkezdett esni az eső, bejöttek, és szépen játszott mellettem Réka Karcsival, én meg tornáztam. Azonban telefonon hívták Karcsit, ezért kiment a szobából, és akkor Réka kezdte megint azt, amit délelőtt művelt, én meg tiszta ideg voltam már, hogy nem igaz, hogy már 20 percet sem  tudok nyugiban eltölteni egyedül, magamra szánva.
Aztán jött a vacsora... A gondosan elkészített kaját ugyanis Réka ismét nem ette, hol felállt, hol leült, hol ugrált a kisszékén, föl-alá rohangált a lakásban, és egyszercsak azt vettem észre, hogy Sony, a kiskutyánk szépen ki is használja a helyzetet, és jóízűen lakmározik Réka tányérjából... Na itt, ennél a pontnál szakadt el nálam a cérna, az egész napos feszültség sírás formájában jött ki belőlem...

Tegnap pedig vásárolni mentünk, én, Réka és a Mama.
Ha az Auchanba megyünk, akkor be szokott kéredzkedni a 100 Ft-sal működő autóba, azt nagyon szereti. De nem az említett áruházban kezdtük a vásárlást, hanem máshol, Ő meg már alig bírta kivárni, mikor ülhet a játék autóba. Aztán, miután megérkeztünk a madaras áruházba, kitörő örömmel nyugtázta, hogy két kört is mehetett végre a beígért járvánnyal. A második kör előtt megbeszéltem vele, hogy utána kiszáll és megyünk a Mama elé, aki az egyik bolt előtt várt minket.
Ahogy megállt az autó, vettem is ki a Kisasszonyt, de elkezdett hisztizni, hogy Ő "nem ukaa", azaz nem akar kiszállni. Persze kivettem, aminek az lett a következménye, hogy csavarta ki magát a kezemből, ordított, majdnem lerúgta rólam a nadrágom is. Leraktam a földre, ott meg elterült, hisztizett. Felállítottam, kézen fogtam, kihúzta a kezét és elszaladt... Alig bírtam elkapni. És még ezután kellett volna bemenni vásárolni...
Végül felvettem, bementünk. Kézben elvolt, de már nagyon nehéz ahhoz, hogy cipeljem a valagát, jóhiszeműen letettem, hogy majd jön kézenfogva, de persze, hogy nem... Ugyanaz a műsor, mint az üzletsoron... Így megint kézben, fizetés, ismét letettem, újabb műsor... Úgy néztek ránk az emberek, mint az UFO-ra, mondjuk pont nem érdel, ki mit gondol...
Elmagyaráztam neki, hogy ez nem helyes viselkedés, talán értett a szóból, mert kifelé menet már jött kézenfogva. Hát én konkrétan leizzadtam, mire végre beültünk az autóba...
Tudom, el van kényeztetve a Lány, megkap (majdnem) mindent, amit kiejt a száján, vagy csak gondol rá. Ezen kell javítanunk még, rajta vagyunk az ügyön.
Szerencsére azért nem sok ilyen nap van. Ha ezt mindennap eljátszaná a Kisasszony, lehet, hogy záros határidőn belül megzakkannék...
 
Ui.: Kati, tényleg le a kalappal előtted, hogy ilyen hisztiket Neked nap mint nap át kell élned, hős vagy!