Engem is elért ez a játék, rögtön két felkérést is kaptam, az elsőt Katitól, a másodikat Adritól, még egyszer köszönöm szépen Nektek, megtisztelő, és azt is köszönöm, hogy olvassátok a blogomat :-)
A szabályok egyszerűek, íme:
1. Be kell linkelni azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Meg kell osztani magunkról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. 7 bloggert meg kell nevezni, be kell linkelni a blogunkba.
4. Majd értesíteni őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak.
A 7 dolog a következő:
1. Én szeretnék még egy kisbabát vállalni, de Karcsi nem, Ő azt mondja, nem kezdené újra ezt az egészet. Én sem most rögtön szeretném, úgy gondolom, pár év múlva belefoghatnánk újra, mikor már Réka nagyobb lesz. Nekem van tesóm, és azért olyan jó, hogy van, leszámítva a sok veszekedést kiskorunkban. Karcsinak csak féltestvérei vannak, de nem együtt nőttek fel, így tulajdonképpen egyke, szóval nem tudja, milyen tesóval felnőni.
2. Szeptembertől visszamegyek dolgozni, amit várok is, meg nem is.
Várom már, mert szeretem a munkámat, és már jó lenne kiszakadni az itthonlétből, a napirendből, de viszont imádok is itthon lenni Rékával, tehát egy kettősség van bennem. Félek, hogy Réka hogyan fogja ezt viselni, ha már dolgozni fogok, bár gyanítom, engem sokkal, sokkal rosszabbul.
3. Sorozatfüggő vagyok.
Néhány példa, amit mostanában nézni szoktam: Bones, American Horror Story, Sleepy Hollow, Continuum, The Client List.
Régebbi kedvenceim: Desperate Housewives, House, The Dollhouse [csupa house :-)], Lost, The Prisonbreak, Flashforward, és még tudnám sorolni, de ezek már elég régi sorozatok, rég végük van.
Mostanában már csak akkor nézem ezeket, mikor Réka alszik, tehát nem megy a gyereknevelés kárára a "függőségem".
4. Utálom magamban azt, hogy türelmetlen vagyok.
Sajnos néha Rékával is, de hamar észbekapok, és próbálom magam visszafogni ilyenkor.
5. Egészen korán elhatároztam, hogy fogorvos szeretnék lenni, így felvételiztem az ország 4 orvosi egyetemére, de itt, Budapesten szerettem volna tanulni, így amikor a szegedi egyetemre behívtak szóbelizni, nem mentem el, mert akkor még a világ végének tűnt a távolság miatt, kis hülye voltam akkor még, de lehet, hogyha akkor elmentem volna, most fogorvos lennék...
6. Álmom eljutni Észak-Amerikába, Florida, New York, San Francisco :-O
De még csak repülni sem repültem sosem, ezt is kipróbálnám egyszer, de félek is tőle, mi van, ha... Úgyhogy ez sem mostanában lesz.
7. Szeretném, ha gyermekkori álmom valóra válna egyszer, mégpedig, hogy legyen egy skót juhászkutyám.
A 7 blog elég soknak tűnik, tekintve, hogy csak 3-at követek, így úgy gondoltam, őket fogom megjelölni, kicsit szabályt szegek én is. Így most valószínűleg nálam is megáll a játék :-(
Kati és Betti a szememben egy hős, én biztos nem lennék ilyen erős, mint ők, úgyhogy felnézek rájuk. Nem mellesleg szeretem a stílusukat, ahogyan írnak.
Adri, azaz Csenge bejegyzésein nagyon jókat szoktam derülni, imádom az Ő stílusát is, nagyon helyes gyermekei vannak Adrinak. Őt azért csodálom, mert számomra úgy tűnik, nagyon könnyedén elbír a 4 gyerekkel.
A 4. blog, amit megjelölök, a Páromé, ez természetesen nem babás blog, hanem a hobbinkról szól, a lakókocsizásról, de azért rólunk is van szó benne :-)
Viszont Ő biztos nem fog játszani, de azért felveszem a listára :-)
1. Lassan, de biztosan
2. Csenge szerint a világ
3. Napló, Lucának
4. Knaus Blog by KVD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése