Muszáj volt bemennünk, mert már négy napja nem volt széklete Rékának.
A legutóbbi kaki nagyon nehezen jött ki, fájt neki, vagy fél órát szenvedett, mire sikerült egy öklömnyit kinyomnia azon a pici lukon. Ennek köszönhetően viszont nem mert újra kakilni, pedig kapott már kúpot, próbálkoztunk szilvával, joghurttal, baracklekvárral, de semmi sem hatott. Illetve ingere volt, mert mondta, hogy fáj a popó, de visszatartotta...
Szóval tegnap bevittük az ügyeletre, hogy orvosi rásegítéssel sikerüljön kiűrítenie az oda nem illőt.
Az internet szerint a Bethesda az ügyeletes, így hát elindultunk oda. A kórházban közölték velünk, hogy a Heim Pálba kell mennünk... Legutóbbi kórházi esetünkben a Heim Pál Kórházban kezdtük, akkor onnan irányítottak át minket a Bethesdába.... Magyar egészségügy, borzalom..., mondom úgy, hogy én is benne dolgozom...
Miután megkerültük a fél várost, végre megérkeztünk a gyermekkórházba. Sokan voltak, kellett várni, de szerencsére Réka jól bírta.
Aztán behívtak minket. Egy idős doktornő vizsgálta meg Rékát, akiről először azt hittem, hogy a takarítónő...
Borzalmas volt megélni azt, hogy a saját gyerekemet kínozzák, szegénykém úgy sírt, hogy majd' megszakadt a szívem... Mialatt az orvos benyúlt a végbelébe, én vígasztaltam a Drágám, mondta, hogy "Anya, ez fáj nekem, be kell krémezni, krémezd be, gyógyítsd meg!" Így visszagondolva is mindjárt sírva fakadok, borzasztó volt...
Az orvos kipiszkált egy kis kakit, majd Réka kapott kúpot, aztán kérte az orvos, hogy sétáljunk vele sokat, viszont Rékám nagyon fájlalta a popóját, nem bírt menni.
Kértem, hogy nyomjon, mondta Réka, hogy otthon szeretné ezt, de mivel a végterméket be kellett mutatunk, ezért elmagyaráztam neki, hogy mindenképpen itt kell kakilnia, addig nem mehetünk haza. Bevittem a WC - be, hátha ott jön az inger, illetve ott el tudunk bújni, senki nem látja őt kakilás közben. Jó másfél órát töltöttünk bent, beszélgettünk, mesét nézett, a vége felé belefúrta a fejét a lábaim közé, úgy nyomta, persze közben könyöközött (az nyugtatja meg, így szokott elaludni is).
Megbeszéltük, hogy kell produkálni valamit, és akkor mehetünk is, erre mondta, hogy nyomja, és a többit majd otthon fogja befejezi. Olyan kis okos!
Tehát volt produktum, mehettünk is haza szerencsére. Este 10 körül értünk haza, és nem sokkal utána szó nélkül kijött a másik fele is.
Egy igazi kis hős a Tündérem!!! Inkább engem kínozzanak ezerszer, mint Őt egyszer, de remélem, ilyen nem fordul elő többször...
Gyönyörűséges <3 |
Csengénél majdnem fél évig tartott ez az őrület. Neki is egy kemény kakival kezdődött és pár hét alatt benne voltunk az ördögi körben, hogy mivel fél visszatartja, s mivel visszatartja még keményebb lesz. Végül a durva heteken kúppal jutottunk túl, aztán nem engedtem tartogatni, hanem két naponta ha akart ha nem kakiltunk. Rendesen próbára tette a rábeszélőkémet, de azért végül mindig sikerült meggyőzni. Jó módszer volt még hogy az esti fürdésnél a jó meleg vízben ellazulva, rábeszéltem, hogy nyugodtan nyomja bele ráadásként kapott egy kis show műsort "hogy halássza anya gumikesztyűben a kakabogyókat" címmel:))) Remélem ti is túl vagytok rajta ennyivel. Szörnyű mikor látod hogy szenved és nem tudsz segíteni.
VálaszTörlésKonkrétan emlékszem, hogy tegnap írtam ide... :( Valszeg megint elfelejtettem rányomni a közzététel-re. Ez annyira jellemző...
VálaszTörlésNa, akkor most csak röviden: nekünk a zöld turmix vált be kaki ügyben. Ha 2 nap kimarad, már nyomom is a lányba, és még aznap este lesz is kaki, ami kellemesen puha..
Zöld turmix recivel tele a net, annyi csak a lényege, hogy néhány féle zöld zöldséget (saláta, spenót, brokkoli, cukkini, uborka, mittudoménakármi) nyersen leturmixol, esetleg gyümivel ízesít, vízzel hígít ha túl sűrű, megissza, kaki, ennyi.
Az íze is finom, szerintem, bár ez ízlés dolga. Én nem követek semmi recit, idényzöldségeket szoktam turmixolni. Esetleg érdemes kipróbálni, hátha Rékánál is beválik.
jaj drágám sajnálom :(((( mind kettőtöket :( Levinek ez kb 1 éves korában volt hogy 4 napig nem jött kaka :( karácsony másnapján, jól emlékszem... sógornőm segített hőmérőzni, kúpoztuk, kenegettük, tornáztattuk, végül másfél óra küszködés után jött valami a gyerek sírt anya sírt sógornőm szenvedett már végül ö is sírt hogy mi hogy sírunk :((( nem kívánom tényleg senkinek :( sok sikert ahhoz hogy többé ne legyen ilyen . pusza nektek
VálaszTörléshozzáteszem, végül csak telibe nyomta a pelust, utána már nem volt gond, azóta sincs hálistennek, és sógornőmnek nagy köszönet hogy segített...lehet egyedül nem lett volna elég erőm.
TörlésKöszönöm szépen a tanácsokat, Csajok :-)
VálaszTörlésMost ott tartunk, hogy a szombati eset után vasárnap este volt széklet, de azóta megint nincs, pedig olyan ételeket kap, ami segíti a könnyű székelést, rengeteg folyadékot kap (ahhoz képest rengeteg, amit eddig megivott)...
Nem akarjuk stresszelni a kakilással, nehogy az maradjon meg benne, hogy ez egy muszáj dolog, hanem maradjon természetes folyamat, de azért a mesékbe, amiket szoktam mesélni neki, bele szoktam szőni ezt a tevékenységet is, hátha ösztönzi. Ha ma estig semmi, akkor jön a kúp, illetve kipróbáljuk a tippjeiteket.
Szép napot Nektek :-)
sok sikert és kitartást, puszi
VálaszTörlésNAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT ANYA :)))
TörlésNagyon szépen KÖSZÖNÖM, Brigi! :-))) Puszi Nektek :-*
Törlés