A blogomat nem itt, hanem a babaszoba.hu oldalon kezdtem el írni, egyelőre ide csak átmásolom a bejegyzéseket, de lehet, hogy a későbbiekben már csak itt fogom vezetni Réka Baba mindennapjait.

2014. március 12., szerda

Szülinapi képek ♥












A nagy családi összejövetel szombaton lesz, tegnap csak a mi kis családunk ünnepelt :-)
Nagyon cuki volt Réka, amikor meglátta a tortát, örült neki, de egyelőre még nem értette, mi ez a felhajtás.
A marcipán Bogyó és Babócára Réka azt hiszi, hogy játék, pedig magyaráztuk neki, hogy az csak dísz. Mindenhová cipeli magával.
Benne hagytuk a dobozban a figurákat, így nagy kárt nem tud bennük tenni, bár szegény Babóca már elhagyta a fejét, mikor Réka leejtette. Megenni nem fogjuk, ezért majd Apa visszaragasztja a fejét pillanatragasztóval :-)
Tegnap voltunk fotózáson is, ha megkapjuk a képeket, akkor teszek ide is föl belőle. Remélem, sikerültek, mert Rékának egyszer sikerült mosolyfélét varázsolnia az arcára, amúgy olyan komoly volt, hogy csak na, de legalább egy helyben maradt, az is valami, mert féltem attól, hogy nem fog tudni megülni a popóján.

(A másik oldalt, ahol vezetem párhuzamosan ezzel a blogomat, már megint nem tudom megnyitni napok óta, így oda nem is sikerült feltennem az előző bejegyzésem :-S
Ez kb. már a 3. eset, hogy így járok, nem hiszem el, hogy nem tudják megjavítani azt az oldalt az üzemeltetők. Többen is azért hagyták ott azt az oldalt,  mert egyszerűen használhatatlan!
Na mindegy is, most azért nem vagyok rá annyira pipa, mint múltkor, mert szerencsére itt sikerült kitenni a bejegyzésem).

2 megjegyzés:

  1. Ez a babaszoba tényleg nagyon gáz.Én is napok óta próbálok bejutni, mert kíváncsi vagyok egy számomra nagyon megdöbbentő bejegyzés utóéletére( nem is bírtam szó nélkül hagyni), de lassan feladom és tényleg végleg megválok tőlük

    VálaszTörlés
  2. Kíváncsi vagyok, mikor javul meg, mert írtam nekik a FB oldalukra üzenetet, hogy ugyan nézzék már meg, miért nem működik egy hete a blog felület. Azt ígérték, intézkednek... Tudom, melyik bejegyzésre gondolsz... Azon én is ledöbbentem :-O

    VálaszTörlés