Pénteken, március 11-én Réka négy éves lett, igazi nagylány már.
Szegény éppen meg van fázva, hát persze, mivel már két hete újra jár oviba... Kicsi láza is volt, így ünnepeltünk.
Az oviban csütörtökön lett felköszöntve Réka, mert pénteken március 15-ét ünnepelték meg, de végül jó is, hogy így alakult, mert péntekre belázasodott, nem is ment oviba.
Egyébként fél füllel hallottuk meg, hogy pénteken előadásra viszik a gyerekeket, így nem tudják Rékát megünnepelni...
Eredetileg mi úgy terveztük, hogy pénteken visszük be a tortát, így is rendeltük meg, de mivel keresztbehúzták a tervünket, gyorsan intézkedni kellett a cukrászdában szerdán, hogy készítsék el előbb, csütörtök délelőttre a tortát, ami szerencsére sikerült is.
Itthon is megünnepeltük a Kisasszonyt a délutáni alvás után, mert megvártuk Apát, hogy hazaérjen.
Én délelőtt feldíszítettem az ebédlőt, illetve csütörtök este Katival megsütöttük a szokásos Sacher tortát, ami igen finomra sikeredett. :-)
Holnap, azaz kedden lesz a nagy családi banzáj, jönnek az én Szüleim, Öcsémék, Nagynéném és Karcsi Apukája Nórival.
Íme a képek:
Ovis ünneplés